Fejlesztések

Nyomtatás
„Virágos Baranyáért”

A 2010-es évben is beneveztünk a környezetszépítő versenybe. Az idei évben jobban igyekeztünk községünk rendezettebb kialakítására, a tavaly megnyert díjból, facsemetéket és virágokat vásároltunk, új virág ládákat helyeztünk ki, ezáltal színesítve községünket. Fontos feladat településünk tisztaságának, gondozottságának fenntartása.

 Emlékpark felújítása

A 2009-es évben megterveztük az emlék park felújítását, melyhez az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési alapból a falumegújításra és –fejlesztésre igénybe vehető támogatást igényeltünk. A beruházás a rossz minőségű járda és kerítés miatt vált szükségessé.

A támogatást megnyertük, a rendelkezésre álló önerő segítségével 2010. áprilisban a beruházást megvalósítottuk. A fejlesztés keretében 400 m járda készült, a kerítést elbontottuk. Padok, virágládák, a sok virág, és az örökzöld növények teszik hangulatossá a parkot.

Temetői út felújítása

 

„Virágos Baranyáért”

A 2009-es évben, mint minden évben beneveztünk a környezetszépítő versenybe. Ebben az évben megnyertük a III. kategória első díját.